2016. december 28., szerda

Leányrablás Budapesten


Először talán azzal kezdeném, hogy ez volt az első olyan könyv, amit magamtól(tehát nem volt kötelező olvasmány) olvastam el úgy, hogy magyar szerzőtől származott.
Az Alexandra könyvesboltban nézelődtem, - újabb könyvhalmokat akartam megvetetni édesanyámmal - amikor megláttam egy szép lányt régi ruhában. Nem szép szokás, de nagyon sokszor a könyv borítója miatt figyelek fel egy könyvre, holott sokkal inkább a hátulján lévő, rövid leírás után kéne felfigyelnem rá. Közelebb léptem a polchoz, és elolvastam a címet. Egyre jobban kezdett érdekelni, hiszen eddig nem igazán láttam olyan könyvet, melynek címe ennyire kíváncsivá tett volna.(Itt jön mellé a képbe, hogy imádom a detektívregényeket, és ez a címből egyből lejött nekem, pluszba jött, hogy Budapest, és annyira megörültem, hogy végre egy olyan könyv, ami detektív és Magyarországon történik!)
Olyan gyorsan olvastam el a hátulját, amennyire - az adott pillanatban megengedő felizgult agyammal- fel tudtam fogni. Annyira megtetszett már a hátulja alapján, hogy rohantam édesanyám felé, ezekkel a szavakkal: "Ez kell!". Tudni kell azonban, hogy nem minden könyvet veszünk meg, ha anyukámnak nem tetszik, hiába én olvasnám. Néztem a reakcióját, amikor a címet elolvasta felemelkedett a szemöldöke addigi helyéről, aztán a könyv alján lévő íróra szegezte tekintetét. Lassan fordította meg, tudtam hogy mindjárt visszanyomja a kezembe és utasít, rakjam vissza a helyére, a polcra. Vártam, és miután legalább annyi idő telt el, hogy háromszor végigolvashatta már, megkérdeztem, hogy tetszett-e neki. És ezután jött a csodával határos igen, és egyúttal az én megkönnyebbülésem is, hogy megvesszük, és hogy anyának is tetszik. Hazavittük, és elkezdtem olvasni. És utána, minden megváltozott.

A történet, ahogyan kezdődött, már megfogott. Tudtam, hogy nem fogok csalódni a könyvben, és nem is csalódtam. Mennyei érzés volt olvasni a könyvet. Még sosem éreztem ilyet. A részletesség, hogy mennyire kivannak dolgozva a szereplők, ahogy elképzelte őket Böszörményi, a kor, az akkori Budapest, a hihetetlen sok lábjegyzet, melyet elsőre nehéz volt elfogadnom és megszoknom, ám a könyv végére annyira magától értetődő, hogy ott volt egész végig a lap alján. Emma az első szereplő, aki feltűnik a képben, és rögtön szimpatikus volt a szememben. Azután jött Mili. Minden hevességével, bájával, makacsságával, fiatalságával, és ő volt a szememben a legkedvesebb. (Valószínűleg azért, mert ezekből néhány jelző rám is igaz, barátaim, és családtagjaim szerint. :) )
Persze az elmaradhatatlan, hogy Mili mellett ne jelenjen meg egy olyan személy, aki miatt minden ami Milit alkotja, ne törjön fel a felszínre, mint egy kirobbanó láva. Richárd, a megtestesült minta férfi volt a szememben az elején. Igen, csak aztán jött az igazi modora. És amíg én olvastam a könyvet, minden helyzetben átéltem, beleéltem magamat Mili személyiségébe, a történet folyamába, és - talán mivel én magam is fiatal vagyok - de a legtöbb helyzetben helyeseltem Milinek mindegy egyes megszólalását, cselekedetét. 

A másik szálon futó történet, - ami Emma története - izgalommal, félelemmel, és türelmetlenül vártam, hogy megszökjön, megmeneküljön, vagy érjen haza, vagy történjen akármi!
(Persze akkor még nem sejtettem, hogy a könyv, trilógiának van szánva, így utólag viszont annál inkább örülök, hogy még(jelenleg) további 3 kötetben élvezhetem Emma, Mili és Richárd, valamint barátaik és az Ambrózy villa lakóinak történetét.)

Emiatt, nem csak, hogy két szál váltakozik a könyvben, melynek egy része Emma különös elrablása körül forog, a másik pedig Mili és a báró szócsatái, Mili engedetlensége, Richárd érdekes viselkedése, és abszolút a nők iránti lenézéssel való hajlama, valamint a folyamatos detektív munka ami miatt, és persze az elképzelhetetlenül gonosz, ám zseniális részek befejezése miatt letehetetlen a könyv. Hiszen, mindig úgy fejeződik be egyes rész, hogy amiatt nem bírod kivárni, és egyből elkezded a következő fejezetet, és észre sem veszed, de még csak néhány napja vetted a könyvet, máris kiolvastad. Egy jó könyvnél nem számít sem az idő, sem a hosszúság, onnan tudjuk hogy nekünk íródott, ha élvezzük, és fáj, amikor véget ér. 

A következő rész, ennek a folytatása lesz. Addig is aki még nem olvasta volna el, annak szabadon ajánlom, aki szereti a történelemmel vegyített detektívregényeket. Ha megtetszett, látogassatok el facebook oldalára is: https://www.facebook.com/ambrozybaroesetei/?fref=ts
Hihetetlen sok kép, és anyag van fent korhű ruhákkal, cikkekkel, és más egyebekről is.


2016. december 27., kedd



Nem adtam címet ennek a kis bekezdésnek, mert itt csak annyit szeretnék leírni, ami épp ahhoz elég, hogy elkezdjem a dolgokat. Szeretnék egy olyan oldalt, - hát ez lenne az- ami azzal foglalkozik, amit a legtöbb ember szeret. Gondolkoztam, hányan követnének, de azt hiszem, ezzel még nem kell foglalkoznom, hiszen csak most fogom elindítani az oldalt. 
A lényege, amiért létrehoztam az a könyvek. Imádom őket, és eddig amennyit kezembe vettem, abba mind beleszerettem(nos, vagyis a többségébe, egy kivétellel). Könyveket szeretnék elemezni, de nem abból a kritikus szempontból, hogy hogyan van felépítve, vagy hogy minek a hasonmása, esetleg másolása(melyekről egyébként manapság egyre többet olvasni, hallani lehet), hanem az én személyes élményemet, érzésemet, és hogy miért is kötődök annyira egy könyv iránt. Remélem sokan osztozni fogtok a véleményemmel, és bátran írtok véleményt, hogy nektek mennyire tetszett, vagy nem tetszett.

Őszinte hívetek: Emily