Leányrablás Budapesten

Először talán azzal kezdeném, hogy ez volt az első olyan könyv, amit magamtól(tehát nem volt kötelező olvasmány) olvastam el úgy, hogy magyar szerzőtől származott.

Az Alexandra könyvesboltban nézelődtem, - újabb könyvhalmokat akartam megvetetni édesanyámmal - amikor megláttam egy szép lányt régi ruhában. Nem szép szokás, de nagyon sokszor a könyv borítója miatt figyelek fel egy könyvre, holott sokkal inkább a hátulján lévő, rövid leírás után kéne felfigyelnem rá. Közelebb léptem a polchoz, és elolvastam a címet. Egyre jobban kezdett érdekelni, hiszen eddig nem igazán láttam olyan könyvet, melynek címe ennyire kíváncsivá tett volna.(Itt jön mellé a képbe, hogy imádom a detektívregényeket, és ez a címből egyből lejött nekem, pluszba jött, hogy Budapest, és annyira megörültem, hogy végre egy olyan könyv, ami detektív és Magyarországon történik!)

Olyan gyorsan olvastam el a hátulját, amennyire - az adott pillanatban megengedő felizgult agyammal- fel tudtam fogni. Annyira megtetszett már a hátulja alapján, hogy rohantam édesanyám felé, ezekkel a szavakkal: "Ez kell!". Tudni kell azonban, hogy nem minden könyvet veszünk meg, ha anyukámnak nem tetszik, hiába én olvasnám. Néztem a reakcióját, amikor a címet elolvasta felemelkedett a szemöldöke addigi helyéről, aztán a könyv alján lévő íróra szegezte tekintetét. Lassan fordította meg, tudtam hogy mindjárt visszanyomja a kezembe és utasít, rakjam vissza a helyére, a polcra. Vártam, és miután legalább annyi idő telt el, hogy háromszor végigolvashatta már, megkérdeztem, hogy tetszett-e neki. És ezután jött a csodával határos igen, és egyúttal az én megkönnyebbülésem is, hogy megvesszük, és hogy anyának is tetszik. Hazavittük, és elkezdtem olvasni. És utána, minden megváltozott.

A történet, ahogyan kezdődött, már megfogott. Tudtam, hogy nem fogok csalódni a könyvben, és nem is csalódtam. Mennyei érzés volt olvasni a könyvet. Még sosem éreztem ilyet. A részletesség, hogy mennyire kivannak dolgozva a szereplők, ahogy elképzelte őket Böszörményi, a kor, az akkori Budapest, a hihetetlen sok lábjegyzet, melyet elsőre nehéz volt elfogadnom és megszoknom, ám a könyv végére annyira magától értetődő, hogy ott volt egész végig a lap alján. Emma az első szereplő, aki feltűnik a képben, és rögtön szimpatikus volt a szememben. Azután jött Mili. Minden hevességével, bájával, makacsságával, fiatalságával, és ő volt a szememben a legkedvesebb. (Valószínűleg azért, mert ezekből néhány jelző rám is igaz, barátaim, és családtagjaim szerint. :) )

Persze az elmaradhatatlan, hogy Mili mellett ne jelenjen meg egy olyan személy, aki miatt minden ami Milit alkotja, ne törjön fel a felszínre, mint egy kirobbanó láva. Richárd, a megtestesült minta férfi volt a szememben az elején. Igen, csak aztán jött az igazi modora. És amíg én olvastam a könyvet, minden helyzetben átéltem, beleéltem magamat Mili személyiségébe, a történet folyamába, és - talán mivel én magam is fiatal vagyok - de a legtöbb helyzetben helyeseltem Milinek mindegy egyes megszólalását, cselekedetét. 

A másik szálon futó történet, - ami Emma története - izgalommal, félelemmel, és türelmetlenül vártam, hogy megszökjön, megmeneküljön, vagy érjen haza, vagy történjen akármi!

(Persze akkor még nem sejtettem, hogy a könyv, trilógiának van szánva, így utólag viszont annál inkább örülök, hogy még(jelenleg) további 3 kötetben élvezhetem Emma, Mili és Richárd, valamint barátaik és az Ambrózy villa lakóinak történetét.)

Emiatt, nem csak, hogy két szál váltakozik a könyvben, melynek egy része Emma különös elrablása körül forog, a másik pedig Mili és a báró szócsatái, Mili engedetlensége, Richárd érdekes viselkedése, és abszolút a nők iránti lenézéssel való hajlama, valamint a folyamatos detektív munka ami miatt, és persze az elképzelhetetlenül gonosz, ám zseniális részek befejezése miatt letehetetlen a könyv. Hiszen, mindig úgy fejeződik be egyes rész, hogy amiatt nem bírod kivárni, és egyből elkezded a következő fejezetet, és észre sem veszed, de még csak néhány napja vetted a könyvet, máris kiolvastad. Egy jó könyvnél nem számít sem az idő, sem a hosszúság, onnan tudjuk hogy nekünk íródott, ha élvezzük, és fáj, amikor véget ér. 

A következő rész, ennek a folytatása lesz. Addig is aki még nem olvasta volna el, annak szabadon ajánlom, aki szereti a történelemmel vegyített detektívregényeket. Ha megtetszett, látogassatok el facebook oldalára is: https://www.facebook.com/ambrozybaroesetei/?fref=ts

Hihetetlen sok kép, és anyag van fent korhű ruhákkal, cikkekkel, és más egyebekről is.

Nem adtam címet ennek a kis bekezdésnek, mert itt csak annyit szeretnék leírni, ami épp ahhoz elég, hogy elkezdjem a dolgokat. Szeretnék egy olyan oldalt, - hát ez lenne az- ami azzal foglalkozik, amit a legtöbb ember szeret. Gondolkoztam, hányan követnének, de azt hiszem, ezzel még nem kell foglalkoznom, hiszen csak most fogom elindítani az oldalt. 

A lényege, amiért létrehoztam az a könyvek. Imádom őket, és eddig amennyit kezembe vettem, abba mind beleszerettem(nos, vagyis a többségébe, egy kivétellel). Könyveket szeretnék elemezni, de nem abból a kritikus szempontból, hogy hogyan van felépítve, vagy hogy minek a hasonmása, esetleg másolása(melyekről egyébként manapság egyre többet olvasni, hallani lehet), hanem az én személyes élményemet, érzésemet, és hogy miért is kötődök annyira egy könyv iránt. Remélem sokan osztozni fogtok a véleményemmel, és bátran írtok véleményt, hogy nektek mennyire tetszett, vagy nem tetszett.

Őszinte hívetek: Emily